Friss gondolatok
Neked készítette
A művészt a művei alapján ismerhetjük meg
Mi együtt voltunk ott
Megérte!
Isten alkalmassá teszi az alkalmatlant
Lásd Istent jó Apaként
Isteni gyengédség
Az Ő házának gazdagsága
Fiúság
Isten a gyermeked Atyja is
Építő gondolatok neves tanítóktól
„Megtöltesz minket házad kincseivel, jóságod folyóvizéből itatsz bennünket!” (Zsoltárok 36:8, EF)
Egy szolga vonakodva imádkozik; úgy érzi, nincs joga hozzá, hogy kérjen, így az imája félénk és távolságtartó. Több időt tölt azzal, hogy bocsánatért esedezzen, mint azzal, hogy áldásért imádkozzon.
A tékozló fiú története valójában elsősorban nem is a tékozló fiúról szól, hanem az apa szívéről.
„Aki az Urat féli, annak erős oltalma van, fiainak is menedéke lesz az.” Példabeszédek 14:26
Isten maga is Apa. Milyen szülői érzés lehet, amit Ő még nem élt át?
„Jöjjetek közel hozzám mind, akik belefáradtatok súlyos terheitek cipelésébe! Nálam megnyugvást találtok.
„Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: aki énbennem marad, és én őbenne, az terem sok gyümölcsöt, mert nélkülem semmit sem tudtok cselekedni.” (János 15:5)