Amikor a gyermekemnek lelki fájdalma van, akkor elmondom neki, mennyire különleges. Ha megsérül, megteszek érte mindent, hogy jobban érezze magát. Ha éjszaka fél, addig nem alszom el, amíg biztonságban nem tudja magát.

Nem vagyok hős. Nem vagyok különleges. Szülő vagyok. Amikor egy gyermeknek fájdalma van, egy szülő azt teszi, ami természetes számára.

Elmondhatom, hogy a vigasztalás pillanatai a nap legdrágább pillanatai. A szülő számára természetes, hogy vigasztal, és ezt szívesen és örömmel teszi. Ha ez így igaz, akkor miért vonakodom attól, hogy Mennyei Atyám megvigasztaljon?

Az apaság megtanított arra, hogy amikor kritizálnak, amikor megsérülök, vagy félek, van egy Apa, Aki kész megvigasztalni  engem. Egy Apa, Aki addig tart a karjában, amíg jobban leszek. És Aki nem alszik el, amikor félek. Soha! És ez elég.

"Bizony, megvigasztallak titeket, mint anya a gyermekét." (Ézsaiás 66:13)

Max Lucado

Magyar fordítás: ahitatok.hu