Friss gondolatok
Neked készítette
A művészt a művei alapján ismerhetjük meg
Mi együtt voltunk ott
Megérte!
Isten alkalmassá teszi az alkalmatlant
Lásd Istent jó Apaként
Isteni gyengédség
Az Ő házának gazdagsága
Fiúság
Isten a gyermeked Atyja is
Építő gondolatok neves tanítóktól
„Ő pedig azt mondta nekik: "Nekem van eledelem, amit egyem, amiről ti nem tudtok."” (János 4:32)
Amikor az emberek elvárásokat támasztanak veled szemben, vagy tőled várnak megoldásokat, akkor ez előbb-utóbb stresszhez, fáradsághoz és ingerültséghez vezethet.
Máté úgy mutatja be Jézus földi apját, mint ácsot (Máté 13:55). Egy kisvárosi ácsmester Názáretből, az unalom földjéről. Tényleg ő a megfelelő? Istennek nincsen jobb választása?
Márk evangéliumának 4. fejezetében olvasunk a tanítványokról, akiket a viharos tó közepén egy hajóban teljesen magával ragadott a félelem. Végül arra jutottak, hogy felébresztik a békésen alvó Jézust:
„Amikor a felhő felszállt, akár éjjel volt, akár nappal, a nép tábort bontott, és útnak indult.” (4 Mózes 9:21)
Az, hogy élvezzük az életünket, nem kell, hogy a körülményeinktől függjön.
Ha békességben élünk, akkor az nem a véletlen műve. Minden nap adódik valami, ami miatt bosszankodhatunk, megsértődhetünk, vagy aggódhatunk. Az élet mindig hoz dolgokat. Bizonyos emberek az idegeidre mennek. Váratlan számlák jönnek. Egy családtag bekerül a kórházba.