1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 Pontszám 4.50 (9 Szavazaból)

2,9 Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet vagytok, Isten tulajdonba vett népe, hogy hirdessétek nagy tetteit annak, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket;
2,10 akik egykor nem az ő népe voltatok, most pedig Isten népe vagytok, akik számára nem volt irgalom, most pedig irgalomra találtatok.

A „választott" szót Péter itt azért használja, hogy hangsúlyozza, Jézus Krisztus gyülekezete nem a véletlen műve, hanem Isten a világ megalapításakor előre eltervezett szándéka. Még mielőtt Ádám vétkezett volna, Isten már látta a kereszt szükségességét.

Amellett, hogy választottak vagyunk, „nemzetség" is vagyunk. Ez a szó a görögben akkor szerepel először, amikor Jézus azt a példázatát mondja el, amiben Isten királyságát a hálóhoz hasonlítja: „Isten Királysága hasonló ehhez: a halászok kerítőhálójukkal mindenféle halat összefogtak" (Máté 13:47, Egyszerű Fordítás). Itt a „mindenféle" szó ugyanaz a görögben, mint az előbb használt „nemzetség" szó. Láthatjuk hát, hogy a világ minden részéről vagyunk, különböző országokból és kultúrákból, de mindannyian „választottak" vagyunk Jézus vére által.

Az Ószövetség előtt, minden családban a családfő volt a pap, mint Noé (1 Mózes 8:20). Amikor Isten az Ószövetséget adta a Sínai hegyen, akkor megígérte az izraelitáknak, hogy ha engedelmeskednek, akkor „papok királysága" lesznek (2 Mózes 19:6). Mivel azonban engedetlenek voltak, Isten elvette tőlük ezt a kiváltságot, és Izrael egyetlen családjára, a Lévi törzséből származó Ároni papságra korlátozta (2 Mózes 28:1). Most viszont, az Újszövetség idején, minden hívő a „királyi papság"- hoz tartozik (1 Péter 2:9). Ahogy Áron idejében a papság a vérvonallal ment tovább, ugyanígy a Krisztusi papságnak Jézus Krisztus kiontott vére által lehetünk részesei.

Egyben „szent nemzet" is vagyunk. Ezt a nemzetet nem ismeri el az ENSZ, nincsenek határai és zászlója sem. Az a nemzet, amelyhez tartozunk nem e világból való. „Szent"-nek hívják, de nem a cselekedeteink miatt, hanem Jézus Krisztus bevégzett munkája miatt.

Nem csak választottak, királyi papok és szentek vagyunk, hanem „Isten tulajdonba vett népe" is. Jézus vére vásárolt meg minket, így lettünk az Ő „tulajdona". Talán könnyebb lesz így szembenézni a világgal, hogy tudod, az Ő választott gyermeke vagy. Járj ennek a tudatában!

Paul White

Magyar fordítás: ahitatok.hu