1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 Pontszám 5.00 (3 Szavazaból)

Régebben a délután öt órát piranha órának hívtuk. Ez volt az az időszak, amikor mindhárom lányunk egyszerre akart anyukájukból egy darabot. Én pedig, mint „mindig szerető”, és „mindig figyelmes” férj, természetesen azt akartam, hogy feleségem dobjon el mindent, és velem beszélje meg a napomat.

Neked mikor van a piranha órád? Mikor van az az időszak, amikor a környezetedben élők sokat akarnak tőled, de keveset kínálnak viszonzásul?

Jézus megtanít minket, hogyan éljük túl sikeresen ezeket az időszakokat. Amikor a kezek és hangok kéréseikkel ostromolták, Ő szeretettel válaszolt. Azért tett így, mert a Benne lévő kód lefegyverezte az órát.

Érdemes megnéznünk ezt a kódot: „Az emberek értékesek.” Jézus látóvá tett olyan szemeket, melyek bűnös kívánságok után epekedtek. Meggyógyított olyan kezeket, melyek gyilkoltak. Azok közül, akiket meggyógyított sokan meg sem köszönték Neki, Ő mégis meggyógyította őket.

Isten jósága a természetéből fakad – nem a mi érdemeink miatt. Ő ismeri az emberek értékét!

9,11 De amikor a sokaság észrevette, utánament. Jézus örömmel fogadta őket; beszélt nekik az Isten országáról, és a gyógyulásra szorulókat meggyógyította. (Lukács)

Max Lucado

Magyar fordítás: ahitatok.hu