1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 Pontszám 4.87 (23 Szavazaból)

A lányunk, Alexandra, két hónapos volt, amikor édesapám az Úrhoz költözött. Előtte apukámnak dialízisre kellett járnia, így majdnem minden nap elvittem a kórházba, majd mentem érte. Nagyon sűrű volt ez az időszak. Azután, amikor édesapám meghalt az egész életünk megváltozott.

Át kellett vennem tőle a pozícióját, ami a gyülekezet pásztorolását jelentette. A lehető legtöbbet próbáltam magamból kihozni, de így is alig tudtam a fejem a víz felett tartani. Annyi mindennel kellett foglalkoznom, hogy Alexandra életének első évei számomra a ködbe vesztek.

Erre akkor jöttem rá, amikor a babafotóit nézegettem. Istenhez sóhajtottam: „Istenem, kérlek, kárpótold azokat az éveket, amikor annyira lefoglaltak más dolgok." Akkortájt Alexandra hat éves volt, és úgy tűnt nem akar mást, mint velem, az apukájával lenni. Inkább azt akarta, hogy nézzem, amint a kertben cigánykerekezik, mint hogy áthívta volna a barátait játszani. Néha már szükségem lett volna egy kis pihenőre, és ilyenkor megkérdeztem a lányom: „Alexandra, biztos, hogy nem akarsz átmenni az unokatesóidhoz? Esetleg, nem lenne kedved úszni? Biztos, hogy nem akarod áthívni a barátaidat?"

Ő mindig ezt válaszolta: „Nem, apa, én csak itt akarok lenni veled."

Most is, hogy ő már tizennégy éves, még mindig nagyon jó barátságban vagyunk. Sokszor odajön hozzám napközben és átkarol. Sokat nevetünk, és jól érezzük magunkat együtt. Tudjátok mi ez? Isten kárpótol az évekért. Isten visszafordítja az éveket.

Vannak olyan évek valamilyen kapcsolatodban, amelyek elvesztek? Kérd Istent, hogy kárpótoljon azokért az évekért. Vagy netán elmulasztottál lehetőségeket? Isten azokért is kárpótolni tud. Kérd Őt, hogy állítsa helyre a kapcsolatokat, amik nem úgy működnek, ahogy kellene. Amikor Isten helyreállít valamit, az jobb lesz, mint új korában. Ilyen az Ő szíve – Ő a kapcsolatok Helyreállítója. Azért küldte el a Fiát, Jézust a földre, hogy helyreállítsa a kapcsolatot az emberiséggel. Azt mondja az Írás, hogy ha a Fiát értünk odaadta, akkor hogy ne adna nekünk Vele együtt mindent? Ő a Helyreállító. Kérd Őt, és higgy Benne, hogy Ő kárpótolja az elveszett éveket!

2,25 Kárpótollak azokért az évekért, amelyekben pusztított a sáska... (Jóel)

Joel Osteen

Magyar fordítás: ahitatok.hu